A kezdetek

Liszkay Mihály, a Borkúria tulajdonosa és vezetője, a kétezres évek elején a Káli-medencébe, Monoszló környékére tévedt egy vadászat miatt, ahol beleszeretett egy elhagyott pincébe. Megvásárolta az eredetileg nyaralónak szánt épületet, de ekkor még nem voltak borászattal kapcsolatos ambíciói. Hamarosan kiderült, hogy a terület a természeti adottságainak köszönhetően Magyarország legértékesebb dűlői közé tartozik. A rákövetkező években a család felvásárolta a pince körül fekvő szőlőterületeket, újratelepítette az ültetvényeket, majd teljesen felújíttatta azt a 250-300 éves pincét, ami fölé egy vadonatúj épületegység is került. A Borkúria ma egy igazi komplexum: borászat, pince, 9 szobás, medencés luxus szálláshely.

      

A romjaiban is fenséges épület körül elterülő, ideális fekvése ellenére elhanyagolt szőlőültetvény láttán azonnal éreztük: kitartó munkával elérhető álom valósulhat meg itt. Ez a hely maradandó élményt kínál majd az idelátogatónak. Hamar rajztáblát kerítettünk, megterveztük a parcellázást, és ezzel már kezdetét is vette a szőlőtermesztés újraindításának aprólékos gondossággal kidolgozott folyamata...

      

A Balaton északi partjának Toszkánát idéző táján egy festői, eldugott település hívogat – eltéveszthetetlen Hegyestű bazaltkúpjával ez Monoszló. Mediterrán mikroklímájával már az ókori rómaiakat is lenyűgözte ez az apró ékszerdoboz, és „Tvscvlanvm”, vagyis tusculanum, nyári lak névvel illették a környéket. És persze felismerték azt is, hogy kiváló vörösborok készíthetők itt, a Káli-medence lankáin termő szőlőből. 

Itt alakítottuk ki szőlőbirtokunkat azzal a szilárd elhatározással, hogy ötvözzük a hagyományos és a modern borászati eljárások legjavát. Borászatunk hamarosan bemutatkozik – kövesse Ön is nyomon a monoszlói vörösborok újjászületését, a magyar borkészítés legmagasabb minőségi követelményeinek újrafogalmazását!